Nekem tényleg áldott volt. Bár az első 14 hétben gyakran voltam rosszul, mégis nagyon szerettem állapotos lenni. Jó érzés volt, hogy egy kis baba fejlődik bennem. Babunak szólítottuk őt, azután is, hogy tudtuk, kislány lesz, gyakran még most is így beszélünk róla. Az igazi neve hamar eldőlt, ha lány: Júlia, ha fiú: Kolos lesz. Júlia lett, Julkának szólítjuk.
Áprilistól kezdve nem dolgoztam, leköltöztem Andráshoz Siófokra.
Siófokon az élet: nagyon jó, bár a babavárás akkora élmény volt az életemben, hogy emellett eltörpült, hogy új várost kellett megszoknom. Ráadásul mindig is vidéken szerettem volna gyerekeket nevelni, úgy tűnik, így is lesz :).
Nagyon szeretem amúgy ebben a városban, hogy mindent hamar, könnyen el tudtunk/tudunk intézni. A lakcímbejelentéssel például heteket vártunk, félve a hosszas ügyintézéstől. Amikor aztán rászántuk magunkat, kiderült, hogy öt perc alatt megvan az egész.
Ugyanígy minden eddigi orvosi dolgot nagyon hamar intéztünk el, minden egy helyen van, a kórház területén, tőlünk öt percre.
A belvárosban lakunk, egy kis lakásban, közel a centrumhoz, de távol a forgalomtól. Szeretek itt élni.
Ami sajnos itt nem ment könnyen, az a kismamás jóga és torna elkezdése. Jógára Pestre jártam fel, ha csak tehettem. Kismamatornával pedig volt itt néhány kísérletem, de sajnos nem mentek túl olajozottan a dolgok, így feladtam.
Minden rendben volt amúgy végig, minden leletem jó lett, és alig volt bármi problémám. A pocakom ugyan egyre nagyobb lett, és az utolsó két hónapban emiatt egyre nehezebben mozogtam, de szerencsére nem fájt a hátam, derekam. Bár meleg nyár volt, és pont az utolsó trimeszterre esett, de nem is a melegtől, inkább a frontoktól szenvedtem. A viharos éjszakákon alig tudtam aludni. Talán ez az egy bajom volt: nagyon rosszul aludtam, gyakran felébredtem, wc-re mentem, ettem, olvastam, várakoztam.
Augusztus 8-ra vártuk Babu érkezését, ez volt a hivatalos időpont. De valamilyen oknál fogva úgy éreztük, előbb fog jönni, július 25-től már tűkön ültünk.
Nagyon tudatos babaváró voltam, mindennek utánanéztem, és tudtam mit szeretnék és mit nem majd a szülésnél.
Szerettem volna minél természetesebb módon, felesleges beavatkozásoktól mentesen szülni. Ehhez a Szent Imre kórházat választottuk Pesten. András is ott született 30 évvel ezelőtt. Bár sokan nem hitték, hogy felérünk majd Siófokról, de mi tudtuk, hogy menni fog, hogy a szülés nem két perc (hajaj!), és az autópályán gyorsan ott leszünk. Végül nem derült ki, hogy így van-e. Majd legközelebb :)
Nem jól tettük, hogy ilyen hamar elkezdtünk türelmetlenkedni, mert még egy hónap várt ránk így. Ezért sem viseltem jól az utolsó időszakot.
Folyamatosan a jeleket figyeltem, pedig nem voltak jóslófájásaim se. De keményedett a hasam, amiről azt hittem mindig, hogy jelent valamit, sőt volt olyan, hogy mérni tudtuk a keményedések idejét, és a köztük eltelt időt. Sokat takarítottam, rendet raktam ezt pedig a fészekrakásnak hittem. És egyfolytában vártam, hogy induljon be a szülés, nagyon vártam. Türelmetlen és hisztis voltam ettől, közben pedig lelkiismeret-furdalásom volt, hogy ezzel nem teszek jót Babunak. Próbáltam vele beszélni, hogy mennyire várom, jöjjön ki, aztán meg igyekeztem azt gondolni, hogy tudja, mikor kell jönnie, nem szabad siettetni. Hát nem tudta, sokszor mondom: még most is bent lenne, ha rajta múlt volna. Azért megnézném egy filmen, hogy mi történik, ha még várunk, ha várnak az orvosok...
Áprilistól kezdve nem dolgoztam, leköltöztem Andráshoz Siófokra.
Siófokon az élet: nagyon jó, bár a babavárás akkora élmény volt az életemben, hogy emellett eltörpült, hogy új várost kellett megszoknom. Ráadásul mindig is vidéken szerettem volna gyerekeket nevelni, úgy tűnik, így is lesz :).
Nagyon szeretem amúgy ebben a városban, hogy mindent hamar, könnyen el tudtunk/tudunk intézni. A lakcímbejelentéssel például heteket vártunk, félve a hosszas ügyintézéstől. Amikor aztán rászántuk magunkat, kiderült, hogy öt perc alatt megvan az egész.
Ugyanígy minden eddigi orvosi dolgot nagyon hamar intéztünk el, minden egy helyen van, a kórház területén, tőlünk öt percre.
A belvárosban lakunk, egy kis lakásban, közel a centrumhoz, de távol a forgalomtól. Szeretek itt élni.
Ami sajnos itt nem ment könnyen, az a kismamás jóga és torna elkezdése. Jógára Pestre jártam fel, ha csak tehettem. Kismamatornával pedig volt itt néhány kísérletem, de sajnos nem mentek túl olajozottan a dolgok, így feladtam.
Minden rendben volt amúgy végig, minden leletem jó lett, és alig volt bármi problémám. A pocakom ugyan egyre nagyobb lett, és az utolsó két hónapban emiatt egyre nehezebben mozogtam, de szerencsére nem fájt a hátam, derekam. Bár meleg nyár volt, és pont az utolsó trimeszterre esett, de nem is a melegtől, inkább a frontoktól szenvedtem. A viharos éjszakákon alig tudtam aludni. Talán ez az egy bajom volt: nagyon rosszul aludtam, gyakran felébredtem, wc-re mentem, ettem, olvastam, várakoztam.
Augusztus 8-ra vártuk Babu érkezését, ez volt a hivatalos időpont. De valamilyen oknál fogva úgy éreztük, előbb fog jönni, július 25-től már tűkön ültünk.
Nagyon tudatos babaváró voltam, mindennek utánanéztem, és tudtam mit szeretnék és mit nem majd a szülésnél.
Szerettem volna minél természetesebb módon, felesleges beavatkozásoktól mentesen szülni. Ehhez a Szent Imre kórházat választottuk Pesten. András is ott született 30 évvel ezelőtt. Bár sokan nem hitték, hogy felérünk majd Siófokról, de mi tudtuk, hogy menni fog, hogy a szülés nem két perc (hajaj!), és az autópályán gyorsan ott leszünk. Végül nem derült ki, hogy így van-e. Majd legközelebb :)
Nem jól tettük, hogy ilyen hamar elkezdtünk türelmetlenkedni, mert még egy hónap várt ránk így. Ezért sem viseltem jól az utolsó időszakot.
Folyamatosan a jeleket figyeltem, pedig nem voltak jóslófájásaim se. De keményedett a hasam, amiről azt hittem mindig, hogy jelent valamit, sőt volt olyan, hogy mérni tudtuk a keményedések idejét, és a köztük eltelt időt. Sokat takarítottam, rendet raktam ezt pedig a fészekrakásnak hittem. És egyfolytában vártam, hogy induljon be a szülés, nagyon vártam. Türelmetlen és hisztis voltam ettől, közben pedig lelkiismeret-furdalásom volt, hogy ezzel nem teszek jót Babunak. Próbáltam vele beszélni, hogy mennyire várom, jöjjön ki, aztán meg igyekeztem azt gondolni, hogy tudja, mikor kell jönnie, nem szabad siettetni. Hát nem tudta, sokszor mondom: még most is bent lenne, ha rajta múlt volna. Azért megnézném egy filmen, hogy mi történik, ha még várunk, ha várnak az orvosok...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése